Cover
Belföld
Egyre kevesebb visszaélés a karácsonyi vásárokon
2017-12-0807:30
karácsonyi vásár, csalás, ellenőrzés
Szigorú ellenőrzésekre számíthatnak a karácsonyi vásárok árusai, Budapest Főváros Kormányhivatalának fogyasztóvédelmi hatósága eddig húsz szemlét tartott. Súlyosabb visszaélésre csak három esetben bukkantak a szakemberek, ahol eljárást is indítottak. A többi esetben elég volt a figyelmeztetés.
Az élelmiszert forgalmazó standok rendkívül szigorú ellenőrzésekre számíthatnak a karácsonyi vásárokon. A NAV, a Nébih, az ÁNTSZ és a fogyasztóvédelem szakemberei minden nap megjelenhetnek. 

Budapest Főváros Kormányhivatalának fogyasztóvédelmi hatósága az idén a Vörösmarty és a Szent István téri karácsonyi vásárokon összesen húsz ellenőrzést végzett - tájékoztatott a szervezet vezetője. A húsz ellenőrzésből összesen három esetben találtunk olyan jogsértést, ami eljárás megindítását fogja maga után vonni. Így a nem hitelesített mérlegekkel és mércékkel kapcsolatos eljárásokról van szó, valamint több kisebb, a helyszínen is pótolható szabálytalanság került feltárásra. 

Példaként említik, hogy a tájékoztatás nem volt teljes körű az üzemeltető adatairól, vagy az euróban és forintban is feltüntetett árak mellett nem volt tájékoztatás a kereskedő által használt átváltási árfolyamról.
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ