Cover
Belföld
Orbán Viktor bemutatta a Soros-tervet
2017-12-0722:26
A Soros-terv nagyon is valóságos és tényleges fenyegetést jelent. Orbán Viktor miniszterelnök a milliárdos tőzsdespekuláns tervének egy példányát be is mutatta az ECHO TV Napi aktuális című műsorának csütörtök esti adásában. A kormányfő ismertetése szerint a dokumentum külön kitér arra, hogy a magyarok elképzelései ellentétben állnak Soros György szándékaival, ezért a Soros-tervet a magyarok ellenében is végre kell hajtani.
Csütörtökön a magyarországi jogállamiság helyzetével foglalkozott az Európai Parlament belügyi, állampolgári és igazságügyi bizottsága. Orbán Viktor az ECHO TV-ben felhívta rá a figyelmet, hogy az egész brüsszeli gépezetnek az EP a politikailag leginkább motivált része.
Ha Magyarországon olyasmi történik, ami nagyhatalmak, nagy cégek, vagy nagy emberek érdekeit sértik, akkor az Európai Parlament az első, amelyik ugrik, és megtámadja Magyarországot
– jelentette ki a miniszterelnök.
Közlése szerint ez a „játék” hazánkkal nem újkeletű, volt már rá példa évekkel ezelőtt is, amikor a magyar kormány döntött a rezsicsökkentésről, majd néhány hónappal később megszületett az ún. Tavares-jelentés. Felhívta rá a figyelmet, hogy akkor senki sem vallotta be, hogy a nagy nyugat-európai cégek érdekeinek sérülése miatt lépnek fel a magyar kormány ellen, de – ahogy a kormányfő fogalmazott – az egészet beöltöztették egyfajta demokráciaproblémába és az Európai Parlament támadásba indult Magyarország ellen. Orbán Viktor kiemelte: a mostani meghallgatásnak sincs semmi köze a magyar demokrácia állapotához, hanem arról van szó, hogy van egy elképzelés, amely arról szól, hogy Európába millió számra akarnak migránsokat beszállítani, hogy egy kevert népességű kontinens jöjjön létre, ugyanakkor van olyan ország - Magyarország -, amely nemcsak, hogy szemben áll ezzel a tervvel, hanem meg is akadályozza ennek a végrehajtását. A kormányfő szerint megint azt lehetett látni, hogy az EP „előugrott”, és elővette a magyar demokrácia kérdéseit.
Nekünk papírunk van arról, hogy a sajtószabadság rendben van, hogy a médiaszabályozás rendben van, hogy a választójogi törvény rendben van, hogy az új alkotmányunk rendben van
– emelte ki a miniszterelnök felidézve azt, hogy Magyarország az összes, a demokráciával kapcsolatos vitakérdését rendezte még akkor, amikor José Manuel Barroso volt az Európai Bizottság elnöke. Hozzátette: Brüsszelben magyar demokráciavita nincs, az Európai Parlament támad meg bennünket ezzel az ürüggyel, de valójában jelentős, nem demokráciához kötődő érdeksérelmek miatt lép fel.

A kormányfő kiemelte: itthon és nemzetközi összefüggésben is folyik olyan szervezkedés, olyan tevékenység, amelynek az a célja, hogy Magyarország függetlenségét korlátozza, ez a tevékenység pedig Soros Györgyhöz, az ő pénzéhez és az ő gépezetéhez köthető. Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy Soros hálózatai, aktivistái egy láthatatlan hadsereg finanszírozását szolgálják, s hazánkban is több ezer embert fognak még fizetni azért, hogy a választási kampány során megpróbálják befolyásolni az embereket annak érdekében, hogy olyan kormány jöjjön létre, amely a bevándorlás kérdésében osztja Brüsszel, Soros György és az ő gépezetének álláspontját, hogy Magyarország is egy kevert népességű országa legyen Európának.

A miniszterelnök meggyőződése, hogy bevándorlás ügyében az európai uniós polgárok többsége azonos állásponton helyezkedik el hazánkkal, s arra számít, hogy ez később ki fogja kényszeríteni a vezetők álláspontjának megváltozását is.

Arra a kérdésre, hogy nem a szuverenitás témájáról van-e szó abban az értelemben, hogy felül akarják írni a magyar nép akaratát, Orbán Viktor kijelentette: nyugodtan használhatjuk a szabadság szót, mert itt a magyar szabadság kérdéséről van szó. A kormányfő szerint az Európai Unióban zajló vita érinti a szabadság kérdését azt, hogy mindenkinek befogadó országgá kell-e válnia, vagy megmarad a szuverenitása a tagállamoknak ahhoz, hogy nemet mondjanak erre a jövőre.
Magyarország azt mondja, hogy mi tiszteletben tartjuk, hogy ti ilyen jövőt akartok magatoknak, lelketek rajta, kevert népességű országot akartok, olyan városokat akartok, mint Brüsszel, Köln vagy éppen Bécs, vagy Marseille, ez a ti dolgotok, ilyet akartok, legyen! Egy dolgot kérünk tőletek, tartsátok tiszteletben, hogy mi egy másik jövőt akarunk, a magunk, meg a gyermekeink számára
– fejtette ki Orbán Viktor, aki szerint a magyarok szabadsághoz való jogát elvitatják azok, akik Magyarországra ránk akarják kényszeríteni azokat a jogszabályokat, amelyek segítségével hazánkba küldhetnének bevándorlókat.

A miniszterelnök közlése szerint Európában és azon belül Magyarországon is a többség maradni akar a szabad nemzetek szövetségének pozíciójában. Orbán Viktor hozzátette: nekünk magyaroknak jó az, hogy az Európai Unió tagja vagyunk, csak ne akarják menet közben megváltoztatni a játékszabályokat.
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ