Cover
Külföld
Elkezdődött a kampány Katalóniában
2017-12-0515:30
katalónia, spanyolország, választás
Kezdetét vette a választási kampány Katalóniában. A legfrissebb felmérések szerint azonban nem szereznének parlamenti többséget a függetlenségi pártok. Eközben Barcelonában tömegtüntetésen ünnepelték az óvadék ellenében szabadlábra helyezett katalán politikusokat.
Több mint egy hónap után távozhatott a börtönből négy katalán vezető. 100 ezer eurót, azaz 31 millió forintot, valamint útleveleiket kellett letétbe helyezniük, a bírósági döntés alapján ugyanis nem hagyhatják el Spanyolországot. Két társuk azonban továbbra is a rácsok mögött marad. A bűnismétlés veszélye miatt a volt katalán elnökhelyettest és az egykori katalán belügyi tanácsost nem helyezték szabadlábra.
A politikusoknak azért kell felelniük mert önkényesen kikiáltották októberben Katalónia függetlenségét. A spanyol legfőbb ügyész október 30-án kezdeményezett eljárást velük szemben lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt.
A korábbi katalán elnök és négy társa azonban nem várta meg Spanyolországban a bíróság döntését, hanem október végén elmenekültek Brüsszelbe. A spanyol hatóságok európai elfogató parancsot adtak ki ellenük. Az illetékes belga bíróság hétfőn december 14-re elhalasztotta a döntést az ügyben Közben Barcelonában több százan gyűltek össze, hogy megünnepeljék a katalán politikusok szabadon bocsátását. A katalán fővárosban ezalatt kezdetét vette a választási kampány. A függetlenségpárti kampánynyitón jelképesen külön széket kaptak az előzetes letartóztatásban, illetve külföldön lévő volt kormánytagok.
A legfrissebb felmérések szerint a három hét múlva esedékes választáson nem szereznének parlamenti többséget a függetlenségi pártok.
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ