Cover
Belföld
Vidéki terjeszkedésbe kezdett Soros György
2017-12-0312:00
soros terv, soros györgy
Soros György már vidéken is terjeszkedik. Ezúttal Az emberség erejével nevű civil szervezet kapott Soros György alapítványától több mint 130 millió forintot, állításuk szerint a pénzt a dunántúli régió civil szervezeteinek megerősítésére kapták. 
A héten kiderült, hogy a dollármilliárdos üzletemberhez kötődő Nyílt Társadalom Alapítvány terjeszkedésbe kezd, hogy helyi szinten is hatékonyan tudjanak fellépni a kormánnyal szemben. Az emberség erejével nevű civil szervezet Soros György alapítványától 130 millió forintot kapott – ezt az alapítvány elnöke ismerte el az M1 Híradójában. A pécsi alapítvány elnöke elmondta: a pénzt a dunántúli régió civil szervezeteinek megerősítésére kapták, nem politizálásra.
Hollik István a KDNP országgyűlési képviselője az Echo TV Heti Mérleg című műsorában elmondta, ez újabb bizonyíték arra, hogy Soros György bele akar szólni a magyar belpolitikába, és egyértelműen az a célja, hogy az Orbán kormányt elmozdítsa a helyéről. A politikus szerint ez nem jelenthet mást, mint hogy Soros nem csak Budapesten hanem vidéken is hálózatot épít.
Hidvéghi Balázs a Fidesz kommunikációs igazgatója az Echo TV híradójának elmondta, arra számítanak, hogy nagy erőkkel fognak beszállni a tavaszi választási kampányba. A kommunikációs igazgató hangsúlyozta, nem csak Magyarországon, más országokban a Balkánon, vagy akár az Egyesült Államokban, Kanadában, számos példa van arra, hogy Soros György hálózatát azért hozta létre és működteti rengeteg pénzzel, hogy a saját politikai érdekeit, hogy saját politikai érdekeit véghez vigye.
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ