Cover
Belföld
Baloldali marakodás a parlamenti helyekért
2017-11-3011:00
Baloldal
Míg korábban 62-44 arányban osztozott volna az MSZP és a DK a 106 egyéni választókerületen a 2018-as parlamenti választásokon, mostanra már 55-45-re csökkent a szocialisták előnye. A helyosztóról kiszivárgott lista Gyurcsány Ferenc szerint meglepően pontos.
Tiszta szívvel már kint kéne kampányolnunk a körzetekben. Molnár Gyulának, Gyurcsány Ferencnek, Szigetvári Viktornak közös sajtótájékoztatókon kellene szidni Orbánt fennhangon! Ezt kellene tenni! Ehhez képest még mindig sajtcetlikről beszélgetünk. A saját szavazóinkat köpjük arcon!
- így fakadt ki a minap Kunhalmi Ágnes a szocialisták budapesti elnöke, miután a héten egy kiszivárgott lista borzolta az épp tárgyalásban lévő balliberális erők kedélyeit. Kunhalmi Ágnes azt állította, hogy a 106 egyéni választókerületre szóló tervezet nem az, amit Molnár Gyula, az MSZP elnöke vitt a párt hétfői vezetőségi ülése elé.
Molnár Csaba a DK alelnöke az ATV-ben sem megerősíteni, sem pedig cáfolni nem akarta az 55-45 arányban leosztott körzetekről szóló információt. A listát, amelyen Budapesten az Együtt és a Párbeszéd két pozíciót kapna, az MSZP-s Bárándy Gergely is látta. Juhász Péter viszont mert nagyot álmodni, amikor a helyosztói küzdelemről részleteiről kérdeztük.
Juhász Péter kijelentette, hogy „nem volt még tárgyalás ilyenben és nem kapunk valakitől választókörzetet, hanem adunk át a 106 egyéni választókerületből más pártoknak is, mert fontosnak tartjuk, hogy legyen koordináció. Méltányosan fogunk eljárni, fogunk adni kettőnél is többet másoknak”.
A civakodásban érintett ellenzéki erők egyszer már bebizonyították, hogy alkalmatlanok a kormányzásra - jegyezte meg a 2018-as választásokon már nem induló LMP-s Sallai R. Benedek. Hozzátette, hogy „volt 2002 és 2010 között egy nyolc év Magyarországon, ahol teljesen ugyan ez a csapat, csak akkor még egy párt volt, bebizonyította, hogy teljesen alkalmatlanok és teljesen méltatlanok Magyarország vezetésére.”
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ