Cover
Külföld
30 év alatt elefántok százezreit ölték meg
2017-11-2911:00
Afrika, Elefánt
A kihalás fenyegeti az elefántokat Afrika nyugati és középső részén. A veszélyeztetett állatok nemzetközi kereskedelméről szóló washingtoni egyezmény éves közgyűlésén további szigorú lépéseket sürgettek a résztvevők az orvvadászat visszaszorítása érdekében. Eközben az amerikai elnök engedélyezné az elefántcsont kereskedelmet.
Az elmúlt években több tízezer elefántot öltek le Afrikában az agyaruk miatt. A dekorációként és szuvenírként hasznosított csont kilogrammonkénti ára körülbelül 730 dollárba kerül, ezért minden harmadik ormányos orvvadászok áldozatává válik. 30 évvel ezelőtt 1,2 millióra becsülték a vadon élő elefántok számát. Mostanra azonban már csak 350 ezren maradtak.
A veszélyeztetett állatok nemzetközi kereskedelméről szóló washingtoni egyezmény főtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy Közép- és Nyugat-Afrikában a kihalás fenyegeti az elefántokat. John E. Scanlon szerint ugyan csökkent az orvvadászat, de nem elég gyorsan, Közép- és Nyugat-Afrikában nem sikerült ellenőrzés alá vonni az orvvadászatot.
Több mint 25 országban hoztak már olyan törvényt, amely súlyos bűncselekménynek minősíti az elefántvadászatot, illetve az agyarból készített termékek vásárlását is. Egyes felmérések szerint az agyarkereskedelemből származó jövedelem évente elérheti a 7-10 milliárd dollárt.
Míg az államok többsége igyekszik visszaszorítani az orvvadászatot, addig az Egyesült Államok engedélyezné az elefántcsont-kereskedelmet. Donald Trump megengedné, az olyan elefánttrófeák importját, amelyek 2016 és 2018 között kilőtt állatoktól származnak.
Az elnököt a bejelentés után heves bírálatok érték, ezért felfüggesztette a hivatali döntést a kérdésben. Az csak olaj volt a tűzre, hogy a közösségi médiában olyan képek jelentek meg, amelyeken a lelkes vadász hírében álló Trump fiúk kilőtt állatok tetemével pózoltak.
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ