Cover
Belföld
Közel a megállapodás a DK és az MSZP között
2017-11-2817:30
dk, mszp, összefogás
Hamarosan lezárulhatnak az egyeztetések az MSZP és a DK között – erről beszélt tegnap Molnár Gyula, az MSZP elnöke és Hiller István, a párt választmányi elnöke. Mindketten kizárták az együttműködést a Jobbikkal, az LMP sincs napirenden a tárgyalásokon. Közben nyilvánosságra került egy lista az összefogásról, a DK szerint ez pontos tükörképe annak, hogy jelenleg hol tartanak a tárgyalások az MSZP és a Demokratikus Koalíció között.
Szanyi Tibor a szocialisták egyeztetéséről érkezett az ATV stúdiójába, ahol azt állította, nincs ilyen lista, legalábbis ő nem látott ilyet. Bárándy Gergely szintén részt vett a szocialisták tanácskozásán. Ő, Szanyi Tiborral ellentétben már látta a listát. 
"Ez egy ajánlat és nem egy megállapodás. Őszintén remélem, hogy mihamarabb megállapodás lesz, nem csak ezekről a körzetekről, hanem arról, amit a magyar társadalom elvár, közös miniszterelnökről és közös választási listáról is."
– nyilatkozta Bárándy Gergely. Míg a szocialisták között láthatóan abban sincs egyetértés, hogy létezik-e ez a bizonyos lista, Gréczy Zsolt már azt állítja, az MSZP miatt nem tudtak eddig megállapodni, néhány körzetben ugyanis nem engednek a szocialisták. A DK szóvivője szerint Molnár Gyula pártja bonyolult, szerinte Hiller István, Molnár Gyula, Tóth Bertalan meg szeretne állapodni és reméli, hogy az MSZP más politikusai is ezen a véleményen vannak.
A nyilvánosságra került lista értelmében az MSZP és a DK 55-45 arányban egyezett meg a 106 egyéni jelöltről. Négy helyen azonban még nem sikerült megállapodniuk. Az egyik legnagyobb vita a szegedi választókörzetek felosztásáról szól, ugyanis Botka László, az MSZP bukott miniszterelnök-jelöltje kijelentette, mindkét szegedi választókörzetben csak az MSZP állíthat képviselőjelölteket, különben kilép a pártból. Budapesten már az Együtt és a Párbeszéd is számíthat két körzetre. Molnár Gyula szocialista pártelnök a XXII. kerületben, Hiller István választmányi elnök pedig a XX. kerületben méretteti meg magát. Újpesten a DK-s Varju László indul a szocialista Horváth Imre helyett, aki azóta ki is lépett az MSZP-ből.
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ