Cover
Külföld
Egy év kell az Észak-Koreai atomfegyverhez
2017-11-2813:00
észak-korea, phenjan, atomfegyver
Phenjannak egy éven belül bevetésre kész atomfegyvere lehet - jelentette ki Cso Mjung Gjon Dél-Korea egyesítési minisztere. A politikus ezt azután nyilatkozta, hogy a Kyodo japán hírügynökség megírta, rádiójelekből arra lehet következtetni, hogy Phenjan ismét ballisztikus rakéta indítására készül.
A kommunista ország évek óta egyre nagyobb fenyegetést jelent a világ számára. Szakértők szerint Észak-Korea egy éven belül bejelentheti, hogy teljesítette atomprogramját: nukleáris arzenálja készen áll. Két vagy három év kell még ehhez, de a nukleáris kapacitás fejlesztése gyorsabb a vártnál. Ezek a rakéták már atomtöltet hordozására is alkalmasak lehetnek. A dél-koreai miniszter hangsúlyozta, hogy 2018 kulcsfontosságú év lesz Phenjan számára, mert az ország fennállásának 70. évfordulóját fogják ünnepelni.
Elemzők szerint Kim Dzsong Un atomfegyverrel akarja fenntartani és megerősíteni hatalmát, mert rendkívül fél a külföldi, elsősorban kínai befolyástól. Az ENSZ és az Észak-Korea által rendszeresen megfenyegetett Egyesült Államok már számos büntetőintézkedést hozott a kommunista ország ellen, hogy atomprogramja leállítására kényszerítse, de a diktatúra kitart elképzelése mellett.
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ